A Chelsea érkezik a Fradi stadionavatójára

2014.06.25 22:40

A hír:

Ma a kilencvenedik percben harcolta csak ki az 1-1-es döntetlent az újonc Dunaújváros ellen egy edzőmérkőzésen a Ferencváros, azonban a stadionavatóján egy nagyobb csapattal kell majd szembenéznie, ugyanis José Mourinho csapata, a Chelsea érkezik. 

„Az új stadionnál található Sas szobornál tartott szerda délután rendkívüli sajtótájékoztatót a Ferencvárosi Torna Club. Egyesületünk képviseletében az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál bejelentette, hogy az új stadion nyitómérkőzését augusztus 10-én a Premier League-ben szereplő, korábbi BL-győztes Chelsea ellen vívja” – írja a fradi.hu.


„A nyitómérkőzésre július 14-én, hétfőn kezdi meg klubunk a belépőket árusítani. Fontos információ, hogy az első három napon csak azok vehetnek jegyet, akik már rendelkeznek az új stadionba érvényes bérlettel. A bérlettel rendelkező drukkereink továbbá 30 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg a belépőiket – teszi hozzá a magyar klub hivatalos honlapja. – A nyitómérkőzésre kizárólag az új stadionba érvényes szurkolói kártyával lehet jegyet vásárolni.”

A hírt természetesen a Chelsea saját honlapján megerősítette és az is kiderült, hogy a meccs magyar idő szerint 20:45-kor kezdődik.

A vélemény:

Na végre valami nagy klub egy magyar stadionavatón! A Debrecené lehetett sokkal ütősebb is, de sebaj. Valószínűleg a Chelsea nem a teljes PL-es keretével fog Magyarországra utazni, de szerintem nagy meglepetés lenne, ha a Fradi legalább egy döntetlent összehozna. Szokjunk az ilyen eseményekhez hozzá, hazánkban még jó pár stadionavatóra sor fog kerülni...